Mindszenti Hírek



Mindszenty József élete a vasszécsenyi színjátszók előadásában

zaol.hu :: Szombaton a Mindszenty József Általános Iskolában adták elő a vasszécsényi amatőr színjátszók Merkli Ferenc plébános feldolgozásában Mindszenty József Édesanyám című 1915-ben megjelent műve alapján a bíboros hercegprímás életének történetét, illetve az édesanyjához fűződő szoros kapcsolat krónikáját.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Lengyel diák tartott előadást a cserediák programról a Mindszenty-iskolában

zaol.hu :: Lengyel egyetemista, Hubert Bieniek tartott a címben foglalt jelszó jegyében előadást tegnap a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak a nemzetközi diákcsereprogramról (AFS).

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Beszámoló: Nyelvművelő versenyen nyert első helyezést Hajdu Anna Krisztina

zaol.hu :: Hajdu Anna Krisztina (Mindszenty-gimnázium, 11. C) első helyezést ért el a vajdasági adai Szarvas Gábor nemzetközi nyelvművelő pályázaton. A nyertes diáktól kaptunk beszámolót.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook 


Két nap alatt négy helyen próbált lopni gyerekkorú társával a mindszenti fiatal

delmagyar.hu :: A nyomozók előállítottak egy mindszenti fiatalt, aki gyermekkorú társával két nap alatt négy alkalommal is lopni indult Hódmezővásárhelyen és Mindszenten.

google  archive  google  twitter  tumblr  facebook